[superadmin] publikálva: 2010-02-07
Betűméret
C, mint C-vitamin, az emberi élet számára nélkülözhetetlen. A világon elsőként egy magyar izolálta, ezzel is öregbítve hazánk híres tudósainak hírnevét.

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hall, Massachusetts, 1986. október 22.) magyar orvos, biokémikus. A 30-as években izolálta a C-vitamint és 1936-ban a P-vitamint. Jelentős szerepet játszott a citrát-kör (citromsavciklus) felfedezésében. Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el. Az egyetlen magyar tudós, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapta ezt a magas kitüntetést. Magyarországon tudományos munkásságát 1937-ben Corvin-koszorúval ismerték el.
Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta.
1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta. Észrevette, hogy ez a redukáló anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, csak nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismerté vált, hogy az emberi sejteknek szüksége van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. Mivel cukorjellegű vegyület volt Szent-Györgyi először az ignose nevet adta neki, később hexuronsav névre keresztelte.
Felismerte, hogy a szegedi fűszerpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök, így nagy mennyiség előállítását sikerült véghezvinnie. A korábbi grammnyi mennyiség helyett egyszeriben kilónyi állt a rendelkezésére. Felfedezték, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot (tengerimalacokon kísérletezett sikeresen), vagyis a hexuronsav azonos a C-vitaminnal. Ekkor keresztelte el véglegesen aszkorbinsav névre. 1986. október 22-én halt meg Woods Hall-ban.
Galéria:
A kategória további hírei:
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Hozzászólások a cikkhez:
Összesen: 0 hozzászólás.