[superadmin] publikálva: 2010-02-02
Betűméret
Árpád nagyfejedelem a honfoglalás idején a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt. Az ő leszármazottai az Árpád-ház uralkodói, akik halálát követően négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.

Biztosan annyit tudunk, hogy Árpád Álmos vezér gyermeke volt; a honfoglalás idején, 895-ben középkorú férfi. Árpád még Álmos életében a törzsszövetség vezetője, nagyfejedelem lett. Erről Bíborbanszületett Konstantin császár tudósít bennünket, akinél 948 körül magyar küldöttség járt Bulcsú vezér vezetésével, aki mindezt elmondta neki. A küldöttség tagja volt Árpád egyik dédunokája, Tormás is. Bulcsú szerint Árpád fejedelemmé választása 55 évvel korábban történt, ami a 893 körüli választást jelenthet.
Árpád nagyfejedelem a honfoglalás idején a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt.
894-ben Árpád szerződést kötött a karantán morvák fejedelmével, Szvatoplukkal, mely szerint a magyar és morva hadak együtt űzik ki Pannóniából a keleti frankokat. Erről az eseményről szól a fehér ló legendája. Szvatopluk halála után a magyar törzsek megszállták a Felső-Tisza vidékét, és Árpád serege élén 895-ben a Vereckei-hágón át az Alföldre léptek, elfoglalva a területet.
905-ben megtiltotta a magyar seregek portyázó körútjait, és békét kötött a környező népekkel. A béke beköszöntével a magyarok végleg berendezkedtek a Kárpát-medencében.
Árpád utolsó nagy csatáját 907 júliusában vívta, amikor a bajor és keleti frank csapatok le akarták rázni adófizetési kötelezettségüket. Az egyesített seregeket hada megállította, és ezzel maradéktalanul a magyarokévá vált a Kárpát-medencét.
Felesége neve nem ismert. Öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Zolta. A fejedelem és három fia (Tarhos, Üllő és Jutocsa/Jutas) a Pozsonyi csatában estek el. A legenda szerint a honfoglaló hadvezért és fejedelmet Óbudán temették el.
Galéria:
A kategória további hírei:
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Hozzászólások a cikkhez:
Összesen: 0 hozzászólás.